Összes oldalmegjelenítés

2012. október 30., kedd

Itt van az ősz, itt van újra!

                                                            











2012. augusztus 30., csütörtök

2012. június 15., péntek

Ballagás

Mintha tegnap lett volna.
2008 szeptemberében ültek be először az iskolapadba és azóta eltelt röpke négy év. Sokat gyarapodtak testiekben, de szellemiekben leginkább. Együtt sírtunk- nevettünk, szomorkodtunk és vígadoztunk, haladtunk a tudás útján ki-ki a maga módján.  Fáj most kiadni őket, de szükséges. Remélem továbbra is megállják a helyüket, hisz az alap megvan, megkapták .
Weöres Sándor szavaival búcsúzunk: Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.





2012. június 12., kedd

Sárkány eregetés









  Nyári nap süt fenn az égen, 
meleg szél fúj lenn a réten.
Mit tehet egy kisgyerek?
Papírsárkányt ereget.

Arca papír, nád a váza,
színes, rojtos farkincája.
Fadarabon házicérna,
kicsi fiam irányítja.

Ám a szél, csak dobja-kapja,
nem száll fel a sárkány arca!
Egyet fordul, aztán zutty,
földre esik iszonyút.

Akarata nem fárad.
Talán mégis felszállhat?
Kérünk szépen szellőcske,
vidd fel őt a felhőkbe!

És a vágyunk valóra vált,
mégis csak száll ez a galád!
És az arca, hogy mosolyog,
ahogy a szél alákapott!

Egy a baj csak! Jaj nekem!
Nem elég a zsinegem:
Szél elkapta, elvitte,
száll a sárkány messzire…

Kisfiam elszomorodott,
hogy a sárkány hűtlen volt.
Most üzenem: aki látja,
papírsárkányt küldeje haza!

1998.    (Idézet innen)

2012. május 17., csütörtök

A pitypang meséje



Tompa Mihály
A pitypang meséje

  A virágok tündére egy napon sorra meglátogatta az alattvalóit, megkérdezte tőlük, nincs-e panaszuk, kérésük, kapnak-e hűvös reggeli harmatot, kedvesen játszadozik-e velük az esti szél, fölkeresik-e őket a pillangók.
  A kényes kerti virágok sorra elmondták panaszaikat. A rózsa arra kérte a tündért, intézze úgy, hogy a viola illata ne legyen olyan fűszeres - mert irigy volt ez a kerti rózsa, irigyelte a viola édes illatát, azt szerette volna, hogy az emberek csak az ő illatában gyönyörködjenek.
  A virágok tündére jószívű volt, mint az egy tündérhez illik, megszidta hát az irigy rózsát, és megsimogatta a hallgatag, csöndes violát.
  A százszorszép arra kérte a tündért, növesszen neki töviseket, hogy az emberek nehezebben tudják leszakítani ; a liliom élesebb kardokat kért, az estike meg azt szerette volna, ha ő nem este, hanem reggelenként nyílna, illatozna.
  A tündér zokon vette a virágokhoz csöppet sem illő sok kérést meg panaszt, rosszkedvűen ment el a kertből. Elhatározta, hogy egyhamar nem látogatja meg ismét az elkényeztetett virágokat, s lehorgasztott fejjel ballagott hazafelé, az erdőbe.
Így történt, hogy meglátta az út szélén, a porban virító pitypangot. Megállt előtte:
  - Mondd, kedves pitypang, nincs valami kérésed, panaszod?
  A pitypang csak ingatta sárga fejét, hogy nem, nincs sem kérése, sem panasza.
  - Nem kívánsz magadnak jó illatot? Esetleg tüskéket, hogy ne tudjanak leszakítani a gyerekek?
Nem, a pitypang nem kívánt semmit, de amikor a tündér továbbment, fölsóhajtott. Meghallotta a tündér a pitypang sóhaját, visszafordult:
  - Talán mégis szeretnél kérni valamit, pitypang?
  - Hiába minden, tündér, az én bánatomon te sem tudsz segíteni - mondta a pitypang. - Messze földről kerültem ide, ebbe az országba, meggyökereztem itt, tudom, hogy soha többé nem láthatom a hazámat. S ha eszembe jut a régi táj, mindig nagyon szomorú vagyok. Csak legalább a gyerekeim elmehetnének! De hát azoknak sincs szárnyuk!
  Gondolkozott egy kicsit a tündér, s mert csodatevő, nagy hatalma volt, úgy intézte, hogy a pitypang bolyhos fiacskái, leánykái - a termésbóbiták - ezentúl apró szárnyakkal szülessenek. A bóbiták apró szárnyába belekap a szél, röpíti őket hegyen-völgyön át, messzi földre elkerülnek, s ha jó szél fúj, a pitypang egyik-másik fia, lánya visszarepülhet a rég elhagyott hazába is.


2012. május 11., péntek

A legnagyobb füllentés

 Én egy reggel a Holdon ébredtem.
 Felöltöztem vékonyan, kifutottam és megmosakodtam a patak tiszta vizében . Később fociztam a barátaimmal, akik ott laktak. 8 órakor reggeliztem és kiültem egy fa árnyékába. Mivel nagyon meleg lett, elmentünk a bárba és vettünk egy hideg üdítőt.  
 Délután elmentünk halászni a tóra. Én fogtam egy 60cm-es halat, míg édesapám egy 57 cm-eset. Estére egy zsák halat vittünk haza.
 A Holdon kertünk is volt. Volt benne paradicsom, uborka, hagyma,káposzta,pityóka,répa,retek és mogyoró. Este olajoskrumplit, paradicsomot és uborkát vacsoráztunk.
 Reggel már a Földön ébredtem és alig vártam, hogy elmeséljem a barátaimnak, hogy mi történt velem a Holdon és hogyan éreztem magam az ottani emberek között.
(Cs. J.)


 Egy napon felmentem a Holdra rövidnadrágban és rövid ujjú blúzban.
Ott emberekkel találkoztam.  A hosszú úttól megszomjaztam, vizet kértem, de az emberek azt mondták menjek a forráshoz és szolgáljam ki magam.
Délben fociztam a gyerekekkel. Nagyon megfáztunk, kivágtunk néhány fát és tüzeltünk.
Reggel egy nagyon szép ágyban ébredtem. Felkeltem és az emberekkel elmentem epret szedni. Egy bácsit elkísértem az autóval friss kenyeret vásárolni.
A fárasztó kaland után hazabicikliztem.
(F.Zs.)

 Egy évre felmentünk a Holdra. A Tejúton nagy volt a forgalom,ezért kicsit megkésve érkeztünk.
 Sajtvániában lilás-rózsaszínes egerek vártak minket, hogy leparkolják a polcra a csészealjunkat.
 A Csészegér szálláshelyen egy ötszemélyes csészealjat béreltünk ki,majd tangóztunk az űkegér unokatestvéreimmel. Az anyukájuk sajtszuflét kínált, miközben zöldségkártyáztunk.
 Az iskolában az egértanár egy sajtprojektet kért tőlünk. Másnap kikérte a leckét, megkóstolta és azt mondta:
- Mmm! Fincsi, 10-es.
 Reggel indultunk vissza, mert a Holdon egy félóra egy nap.
(B.J.)

2012. május 7., hétfő

Emlékek

  Tegnap kisétáltam a közeli erdőbe a családommal, gyöngyvirágot szedegetni. A helyszín különleges élményeket idézett fel és hazatérve rögtön keresgélni kezdtem a fényképeim között.
  Ezeket találtam :
  Három évvel ezelőtt történt...

 Anyáknapja közeledett, műsorral készültünk az ünnepre és valahogy úgy kívánta a helyzet, hogy személyes ajándékot adjunk át édesanyáinknak.
A Dobron erdő tökéletes helyszínnek bizonyult gyöngyvirág szedésre, meg egy kis kikapcsolódásra.


 Klári néni krumplisalátát csomagolt az útra, szalonnát sütöttünk és rengeteget játszottunk. 

Ez a kép már az előadáson készült.

Az édesanyák.