Összes oldalmegjelenítés

2013. június 20., csütörtök

Kirándulás

A parajdi sóbányában



A szovátai Petőfi parkban




Hű"sülünk"



Vármező



Lopjuk a mesterséget






2013. február 18., hétfő

Tamás és a mesemondás

Idén, Magyarón szervezték a  Mesemondóverseny körzeti szakaszát, a Szászrégen és környékén működő iskolák részére. Ezen vettünk részt mi is az egyetlenegy másodikossal, Tamással.
Csoportkép a versenyzőkkel és a felkészítő tanítókkal



Tamás dicséretben részesült




2013. január 14., hétfő

Újrakezdés

Újra megkezdtük.
Új év, új félév és mégis minden a régi. Talán a tervek, -azok különböznek, de mind egy célt szolgálnak.
Beszámolók és élmények sokasága zúdult ma rám . Akarva,akaratlanul hallgattam a hömpölygő gyermekcsicsergést és nem tudtam betelni ezzel az információáradattal. Azzal a ténnyel, hogy az angyal semmit sem vitt egyesekhez,már nem tudtam mit kezdeni. Három testvér egymás szemébe nézett és előre meggyártott forgatókönyv szerint felsorolták a rengeteg játékot, édességet, amit a karácsonyfa alatt találtak. Tudtam ebből egy szó sem igaz, de hagytam becsapni magam, mert majdnem két évtizednyi pedagogussággal a hátam mögött, nem mindig tudom kimagyarázni ezeket a helyzeteket.
Megválaszolatlan kérdés: Miért van szegénység és miért leginkább a gyerekek  isszák meg a levét?
 

2012. október 30., kedd

Itt van az ősz, itt van újra!

                                                            











2012. augusztus 30., csütörtök

2012. június 15., péntek

Ballagás

Mintha tegnap lett volna.
2008 szeptemberében ültek be először az iskolapadba és azóta eltelt röpke négy év. Sokat gyarapodtak testiekben, de szellemiekben leginkább. Együtt sírtunk- nevettünk, szomorkodtunk és vígadoztunk, haladtunk a tudás útján ki-ki a maga módján.  Fáj most kiadni őket, de szükséges. Remélem továbbra is megállják a helyüket, hisz az alap megvan, megkapták .
Weöres Sándor szavaival búcsúzunk: Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.